Szigetvár
és Turbék jelentősége a szimbolikus térfoglalásokban, avagy
hogyan
veszhet el Európa közepén egy oszmán város?
Dr.
Pap Norbert
A szigetvári vizsgálati
területünkön sajátos „emlékezeti földrajz” rajzolódik ki az emlékezet és az
emlékezetpolitikai törekvések alapján. Egymással sajátos feszültségben álló
emlékhelyek jöttek létre, újra át- és átértékelt tartalommal és jelentéssel. Az
időnként újraformált narratívák a történeti és földrajzi valósággal sajátos,
ellentmondásos viszonyt alakítottak ki. Többféle értelmet és értelmezhetőséget
is teremtettek, amit a földrajzi környezetben is igyekeztek megjeleníteni. A
földrajzi helyek emlékezeti aktusokkal való megjelölése az egymást követő
korokban nem csupán értelmezési feladatokat hagyományozott az utókorra, hanem
nemzeti vagy vallási alapon alternatív valóságok létrejöttét is eredményezte.
Egymástól nem
választható külön az 1566-os események két főszereplőjének emlékezete (egy
legendásan nagy, százezres oszmán sereg I. Szulejmán vezetésével ostromolja a
2300 fős magyar-horvát védősereg által védett Szigetvárt, melyet Zrínyi Miklós
vezet), ők ugyanis egymást feltételezik. Súlyuk azonban nem egyforma:
Szulejmánnak elsőbbsége van. A keresztény (magyar és horvát) oldal jelentőségét
az ellenfél világtörténelmi súlya biztosíthatja csak, Zrínyi Miklós elsősorban „csak”
helyi és regionális hős. Azért is elsőbbséget kell biztosítanunk Szulejmán számára,
mert az első emlékezeti aktusok (a várban, a városban és a halálozási helyen
épített dzsámik és a türbe is) hozzá kötődnek, a későbbi keresztény oldali
aktusok ezekre a lépésekre született válaszok, melyek sora napjainkig tart.
Szigetvár mint az egyik
legfontosabb keresztény „fővár” eleste, ahol az a rendkívüli esemény is megtörtént,
hogy a legnagyobb és legfélelmetesebb muszlim uralkodó az ostrom idején meghalt,
elkerülhetetlenül jutott kiemelt szerephez, és ez adja páratlan jelentőségét.
Az oszmán szimbólumokat a dzsihád, a szent háború kontextusában szükséges
értelmeznünk.
évszám
|
esemény
|
kontextus, illetve indokok
|
1566
|
A Szulejmán-dzsámi megépítése a várban.
|
A pénteki hutbe
elmondására alkalmas dzsámi megépítésével a vár elfoglalásának folyamata
szimbolikusan/spirituálisan is lezárul. A várat végül elfoglaló és Zrínyit
lefejező Müezzinzáde Ali janicsáraga azt a feladatot kapja, hogy az elhunyt
uralkodóra emlékeztető pompás dzsámit emeltessen a Várban.
|
1566–1579/80
|
Megépül Ali pasa dzsámija és komplexuma (küllije), amely ma a belvárosi katolikus templom a szigetvári
főtéren.
|
Ali a saját türbéjét is ide, az általa létrehozott alapítvány
által fenntartott küllijébe építteti fel. Miután döntő szerepe lett a vár
elfoglalásában, úgy látta, hogy érdemes lenne a nevét is fenntartó dzsámit
építtetnie. Végül az oszmán flotta admirálisaként Lepantónál a tengerbe vész.
|
1575–76
|
A türbe és a sírkomplexum megépítése a Szigetvár melletti
szőlőhegyen.
|
A darüliszlám
kiterjesztésének térségbeli szimbóluma, a foglalás véglegesítésének aktusa. A
gázi (hitharcos) szultánra
emlékeztető emlékmű épül.
|
1654
|
A dédunoka Zrínyi Miklós megírja a Szigeti veszedelem című barokk eposzt.
|
A várvédő Zrínyi Miklós defendor
fidei, a hit védelmezője, keresztény hőssé vált.
|
1688–92
|
Az oszmán épületek előbb elvesztik muszlim jellegüket, majd
elpusztulnak Turbékon; a városban található dzsámikat is átalakítják
praktikus célok szerint, vagy keresztény templomokká. Ali pasa dzsámija a
város főterén egy ideig raktárként szolgál, majd 1712-től keresztény
templomként.
|
A visszafoglalás spirituális, szimbolikus síkon is zajlik. A
dzsámik átalakítása keresztény templomokká a szakrális visszafoglalás aktusa.
Az értékes épületeket általában nem rombolják le, mert hasznosak, Turbékon a
jezsuiták fel is jelentik a katonaságot a rombolásért.
|
1705
|
Ebben az évben egy Mária kegyhelyet létesítenek a turbéki út
mellett – ezt később mint Máriahilfe-kegyhelyet említik.
|
A létesítés spontán módon, a fejlesztése tudatosan zajlik. A
kegyhely az újrakezdés szimbóluma és egy birodalmi szintű összetartozás
kifejeződése. Csak a 19. században, a törökverő kegykép legitimációjával
összefüggésben terjed el, hogy ezen a helyen állt egykor Szulejmán türbéje.
|
1789
|
A visszafoglalás 100 éves évfordulójára II. József megbízásából Dorfmeister
István a Szent Rókus-templom (egykor Ali pasa dzsámija) kupolájába a vár
elfoglalásával és a felszabadításával kapcsolatos freskókat fest.
|
Kisebb jelentőségű háború zajlik az oszmánokkal, II. József a
magyar rendek közötti népszerűtlenségét igyekszik ellensúlyozni. Maga is a
városba jön a megemlékezésekre.
|
1822
|
Vörösmarty Mihály megírja Szigetvár
című versét.
|
Szigetvár és Zrínyi átkerül a Habsburg „birodalmiból” a magyar
nemzeti mitológiába.
|
1833
|
A Zrínyi-napok megszervezése szeptember elején, mely azóta a
legrégebbi gyakorolt történelmi hagyomány a magyar városokban.
|
A Zrínyi-kultusz helyi megszerveződése katolikus jelleggel, ami a
múlthoz fűződő viszony ellentmondásos kifejeződése, ui. a várvédők túlnyomóan
vagy majdnem teljesen protestánsok voltak.
|
1866
|
A hivatalos megemlékezések elmaradnak.
|
A kiegyezés politikai turbulenciái részben elsodorják a 300 éves ünnepségeket.
|
1913
|
Arab betűs oszmán és magyar nyelvű emléktábla kerül a Máriahilf
templom homlokzatának falára.
|
A
történelmi-politikai kontextusban figyelembe kell venni a szövetséget az
Oszmán Birodalommal az I. vh idején, az erősödő turanizmust (török katonák
Kaposváron, a Turán asztaltársaság létesítése ugyanott), valamint a katolikus
zarándokhely „törökverő” legitimációjának megerősítését is.
|
1966
|
A vár felújítása, Szigetvár várossá nyilvánítása, kulturális és
művészeti aktivitás (pl. Darvas József Zrínyiről szóló darabjának
bemutatása).
|
A helyi dimenzió felerősödik, a 400 éves évforduló hozzájárul a
Kádár-rendszer nemzeti legitimációjának megerősítéséhez is. (A Darvas-féle
darabban Zrínyi ráébred arra, hogy csak mint a néppel együtt küzdő hős
teljesedhet ki élete. Az eseménytörténet a valóságtól ezúttal is messze
rugaszkodik.)
|
1994
|
A Magyar–Török Barátság Park megépítése Szulejmán születésének
500. évfordulójára.
|
Eredetileg Szulejmán-emlékművet terveznek, végül megbékélési
emlékmű alakul ki belőle. A helyi lakosság és az önkormányzat gazdasági
fellendülést, a török turizmus felfutását vár az alapítástól, de az
eredmények csekélyek.
|
2016
|
A vár felújítása, a Magyar–Török Barátság Park felújítása, a türbe-kutatás
török finanszírozása; új Zrínyi-emlékmű létesítése a várban, számos
tudományos és ismeretterjesztő könyv kiadása; versek, színdarabok és
zeneművek megrendelése; ünnepségsorozat rendezése; háromoldalú politikai
találkozó; populáris vonatkozásban pedig a Zrínyi 1566 rockmusical, vagy a
Szulejmán leszármazottak szigetvári szereplése (öt hercegnő) jellemzik az
ünnepségeket.
|
A történelmi és politikai kontextusban a főbb
elemek:
-
a magyar nemzeti kérdés (amennyiben Szulejmán felelős Mohácsért
és közvetve Trianonért)
-
a Közép-Európa politika a horvát dimenzióban
-
a „keleti nyitás” magyar külpolitikai kontextusa
-
a muszlim oszmánokkal szemben a végsőkig kitartó hős a
menekültválság idején sajátos kontextusban jelenik meg
-
a helyi kontextus a reménytelen gazdasági és társadalompolitikai
helyzet
|
Forrás:
Dr. Pap Norbert
A városban emelt két
dzsámi (a várban és a városban), valamint az 1575–76 során emelt türbe az
oszmán/muszlim térfoglalás (a darüliszlám)
szimbóluma volt. A várban megépített dzsámi a hutbe elmondásának helye, amelynek kiépítésével a vár
elfoglalásának folyamata szimbolikusan/spirituálisan lezárult. A gázi (hitharcos) szultán sírja
ugyanakkor regionálisan jelképezi az iszlám birodalmának kiterjesztését, az
uralom véglegesítésének nem csupán szimbóluma, hanem eszköze is. A gázi
halálával emlékezteti a hívőket az általa hozott áldozatra. A sírhoz való zarándoklás
pedig újra és újra átélhetővé teszi ezt. Zrínyi ekkor ugyancsak „szent
harcosként” (defendor fidei) jelenik
meg, Szulejmán keresztény ellenpárjaként. Később jelentős átalakuláson ment
keresztül, de ekkor még ez a státusa.
Az oszmán Szigetvár
eleste idején a szimbolikus térfoglalás/visszafoglalás a türbe és a dzsámik
keresztény templomokká alakításában jelenik meg (1686–92). Ebben a jezsuitáknak
döntő szerepük volt, akik ekkor tábori papokként szolgáltak a Habsburg-seregekben.
A türbe lerombolása miatt a katonasággal konfliktusba is keveredtek, hiszen az
addigi gyakorlatot megsérti a helyi katonai parancsnok.
Végül a spirituális
visszafoglalás rendje akként állt helyre, hogy egy a közelben (1,2 kilométerre)
spontán módon kialakult és 1705-ben felépített Mária kultuszhely és kápolna,
majd kegytemplom veszi át a türbe szerepét. Itt alakul ki az a legenda, hogy a
templom alapjait Szulejmán türbéjére építették, a hívők pedig a fontos Mária
ünnepek idején ahhoz a kegyképhez zarándokoltak el (Máriahilf), melynek
eredetije a passaui Máriahilf templomban döntő spirituális szerepet játszott
Bécs 1683-as ostroma idején a keresztény fegyverek győzelmében és így a teljes
felszabadító háború megindításában is. A templom az oszmán idők utáni
újrakezdés szimbólumaként játszott döntő szerepet, és legitimációját paradox
módon Szulejmán sírjából, a visszafoglalásban betöltött szerepéből nyerte. A
18. században a keresztény zarándokhely helyi jelentősége megváltozott. Először
a térségbe tömegesen beköltöztetett német telepeseknek vált a fő
kultuszhelyévé, másodlagosan pedig a Dráva menti horvátok és a cigányok körében
töltött be fontos szerepet. A törököt túlélt magyar népesség döntően protestáns
(kálvinista) volt, ezért a zarándokhely ekkor már a katolikus-protestáns
törésvonalon töltött be fontos szerepet. A kálvinista-katolikus szembenállás
később alábbhagyott és mint a térség fontos találkozópontja a reformátusok
körében is ismertté vált, ők is látogatni kezdték, hogy mint társadalmi
eseményen részt vegyenek a búcsún (üzleti vagy házasodási lehetőségként).
Az 1913-as évben kerül
ki az az oszmán-török nyelvű emléktábla a templom falára, amely Szulejmán
halálára emlékeztet. Olyan erős megjelölés lett, hogy a türbe helyének egyik
legfőbb bizonyítékává vált, és több mint száz éven át uralta a kérdést illető
gondolkodást is. Az emléktábla-elhelyezés folyamatában a korabeli turanizmus
érzelmi töltése és az I. világháborúban szövetségi viszonyba kerülő két állam
közeledési folyamata is szerepet játszott.
A 20. századi
kitelepítések (németek távozása) és a kálvinista egykézés következtében a
közeli protestáns közösségek demográfiai összeomlása és a kommunizmus évei
alatt eluralkodó egyházellenes attitűd miatt ez a szerep az 1980-as évekre
szinte megszűnt, a zarándoktemplom elvesztette jelentőségét. Szürreális módon
azzal került vissza a köztudatba és került újra a figyelem középpontjába, hogy
a megjelenő török állami tisztviselők a megvásárlására tettek „visszautasíthatatlan”
ajánlatot, abból a feltételezésből kiindulva, hogy ez volt Szulejmán türbéjének
és egyben halálának helye.
Egy másik földrajzi
hely és gondolat nyert legitimációt 1994-ben, amikor létrejött az az emlékhely,
amelyet Magyar–Török Barátság Parknak neveznek. Egy 1689-re datált korabeli
térkép alapján jelölték ki a szultán vélt halálozási helyét (ezen narratíva
szerint a park helyén halt meg, de türbéje a Máriahilf templom alatt rejtőzik).
A hidegháborút követően megindult a közeledés Magyarország és Törökország
között is. Ezért a parkban nem csupán Szulejmán és Zrínyi nagyméretű szobrait helyezték
el, de a szultán szimbolikus sírját és türbéjét is felépítették. A
kezdeményezők a tervezéskor a turanista hagyományhoz nyúltak vissza. Az eredeti
szándékokkal szemben az idők folyamán itt egy megbékélési tartalmú emlékezeti
hely alakult ki. Az államközi viszonyban is szerepet kapott, főként a 2002-től
hatalmat gyakorló AKP kormányok idején (neo-oszmanizmus). Helyi viszonylatban a
regionális fejlesztés dimenziójában kapott értelmet, mint a helyi turizmus
fellendülésének reményteli alapja.
A szigetvári ostrom
450. évfordulóján jelenleg zajló megemlékezések hátterében bonyolult helyi és
nemzetközi érték- és érdekvilág húzódik meg. Szulejmán megítélése sokat
változott az elmúlt 450 évben. Uralkodása nem volt annyira sikeres, mint
amennyire azt a saját korában tartották, de akkor is az oszmán aranykor
szultánja volt, a későbbi nosztalgiák egyik legfontosabb referenciaszemélye.
Szulejmán napjainkra nemzeti ikonná vált, élete és pályafutása az érdeklődés
homlokterébe került. Történelmi jelentőségén túl globálisan eladható termékké
vált, sorozatsztárrá, nemzetközi szupersztárrá. A török regionális hatalmi
ambíciókban a neo-oszmán törekvések egyik legfontosabb szimbolikus figurájaként
jelenik meg.
A magyar és a horvát
fél (az egykori keresztény tábor) Zrínyire emlékezik. A helyi hatalmasságból
először keresztény hős, a „hit védelmezője” lett. Később a Habsburg birodalmi
patriotizmus hőse, majd a 19. századra magyar nemzeti, katolikus ikon, akit a
19. században horvát oldalról kritizáltak is. 1920 után szinte eltűnik, és a
dédunoka Zrínyi Miklós „elvonja” a figyelmet róla, az ő munkásságának (ld. a Szigeti veszedelem) részeként emlegetik
csak. A gazdag 19. századi emlékezeti termést követően szinte semmi nem idézi
meg, újból helyi jelentőségű hőssé degradálódik, birodalom híján nincs szükség
birodalmi hősre sem. Újból szerepet csak a 20. század végén és a 21. század
eleji migrációs válság idején kap. A horvátok viszonya ellentmondásos hozzá, a
családból inkább Zrínyi Pétert tekintik igazi horvát hősnek. Miklós túlságosan
birodalmi… Ugyanakkor az idei megemlékezések kapcsán jelentős fordulat, hogy
Horvátországban is megalakul az emlékbizottság és megemlékezéseket szerveznek
róla. A Zrínyi-kultuszban a nemzeti, a birodalmi és a vallási hovatartozás
kérdése a mai napig problémákat jelent.
Bejegyzések
